A báránybőrbe bújt farkas, az igazi álkeresztény, a Bibliával szinte minden lényeges kérdésben Szentírás-ellenes hangot megütő Bartus Lászlót saját kijelentéseivel szembesítjük. A gyűlöletblogger előszeretettel tetszeleg keresztény mázban, ezzel is megtévesztve, akit tud. Mi most lerántjuk a leplet: következzen Bartus 10 legütősebb mondata, amiből kiderül: a Názáreti helyett a meleglebujokat választotta. Vigyázat, Bartustól megszokott, trágár -de szó szerinti- idézetek következnek!
Bartus „Bibliájában” az első emberpár Ádám és Béla.
„Az egész “keresztény” homofóbia bibliaellenes, képmutató.”
Bartus legkedveltebb szava: keresztényfasiszta. 339 alkalommal írta le az Amerikai Népszavában.
„Most csupán gratulálni szeretnénk a keresztényfasiszta homofób gyűlölködőknek, hogy sikerült annyira felgerjeszteni a normális emberek haragját, elutasítását, hogy megválasztathatnak akár egy gay amerikai elnököt is.”
Miképpen Sodoma és Gomora és a körültök lévő városok is, amelyek azokhoz hasonlóan paráználkodtak, és más test után jártak, például vannak előttünk, örök tűznek büntetését szenvedvén.
„A Jelenések Könyve egyetlen szóval sem említi, hogy a világ vége a melegek és a melegjogok miatt következne be.”
Amerikában a homoszexuális aktivisták keresztény embereket, vállalkozókat és igehirdetőket zaklatnak. De Bartus fejében még most a homoszexuális embereket üldözik…
„Most a melegek korunk „zsidói”, most ők a bűnbakok, ők jelentik a veszélyt a rendes emberekre. Egy kisebbség, amely azért alkalmas erre a célra, mert a többség nem meleg, vagy nem vallja be, vagy harcol a késztetése ellen, és látens meleg.”
Érdekes teológia: mindenki üdvözül
„A kereszténység nem az erkölcsről szól. Az erkölcs a megváltott ember ingyen kegyelemből kapott megigazulásának következménye lesz. Ezt az igaz állapotát az ember Jézus Krisztus tökéletes áldozata miatt nem tudja elveszíteni. Nem a cselekedeteivel szerezte, nem is tudja a cselekedeteivel, még a bűneivel sem elveszíteni.”
Üzenet a keresztény b*ziknak:
„A liberalizmus nem az erkölcstelenséget hirdeti, hanem az emberi szabadságot védi, hogy egy buzi pap se tudjon senkit az erkölcsetelensége miatt máglyára küldeni (…) ezt kellene belátni kedves képmutató konzervatív “keresztény” buzik”
Bartus szerint a keresztény világ homoszexuálisokból, vérfertőzőkből és pedofilokból áll. Belőlük és Bartus Lászlóból.
„Megmondjam, mi befolyásolja, hogy a gyerek az első szexuális élményét a szakállas bácsitól, a Semjén Zsolttól, a paptól, a dicséretvezetőtől vagy az unokanővérétől szerzi?”
… és még egy-két kedvenc, kommentár nélkül:
Aljasság és haszonszerzésből fakadó gyűlöletkeltés, hogy a bűnök közül a melegeket kipécézték, mert azok kevesebben vannak, mint például a házasságtörők. Ezért ők alkalmasak a bűnbakok szerepére. A Bibliával teljesen ellentétes, hogy az egyház megbélyegezze azokat, akiket bűnösöknek tart, mert minden ember bűnös. A keresztények is.
a pedofiliát ne is említsük a konzervatív buzi papok esetében, mert az egy külön fejezet és büntetőjogi kategória. Természetesen Magyarországon nem az.
A heteroszexuális fehér keresztény férfiak most hallgatnak, mint szar a fűben, vagy heteroszexuális fehér keresztény férfi a melegbárban.